Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára, Kinyílott az aranyeső Én voltam ma a legelső, aki kora reggel locsolkodni kelt fel Minden szőke, barna lány, Mint a piros tulipán Virulva-viruljon Rózsapermet hulljon. Íme, itt a kölni Szabad-e locsolni? Itt a húsvét, eljött végre A szép lányok örömére Mert a lányok szép virágok Illatos víz illik rájuk Ne fuss hát el, szép virágom, Locsolónak csók jár, három. Rózsa, rózsa szép virágszál, Szálló szélben hajladozzál. Napsütésben nyiladozzál, Meglocsollak, illatozzál Húsvét másodnapján régi szokás szerint Fogadják szívesen az öntözôlegényt. Én a legénységhez igen kicsi vagyok, De öntözőlegénynek mégis csak felcsapok. Minden esztendőben ilyenkor itt vagyok Ha a locsolásért pirostojást kapok. Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál, Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál. Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam Bárány húzta rengő kocsin mindjárt ide szálltam. Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom, Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom! Patak mellett mentem, azt súgta egy harcsa: Van e háznál kislány, hogy az Isten tartsa. Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha előjönne, Akkor az a kicsi lány jaj de nagyot nőne! Ákom-bákom, berkenye, Szagos húsvét reggele. Leöntjük a virágot, Visszük már a kalácsot. Én kicsike vagyok, A fogaim nagyok. Adjanak egy kalácsot, Hogy harapjak nagyot! Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág; Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ! Megöntözlek szépen az ég harmatával. Teljék a tarisnya szép, piros tojással! Húsvét másodnapján az jutott eszembe, Egy üveg rózsavizet vettem a kezembe. Elindultam vele lányokat locsolni, Lányokat locsolni, piros tojást szedni. Adjatok hát lányok, ha nem sajnáljátok, Hogyha sajnáljátok, licskes-lucskos legyen a szoknyátok Korán reggel útra keltem, Se nem ittam, se nem ettem. Tarisznya húzza a vállam, Térdig kopott már a lábam. Bejártam a fél világot, Láttam sok-sok szép virágot. A legszebbre most találtam, Hogy öntözzem, alig vártam. Piros tojás, fehér nyuszi, Locsolásért jár egy puszi. Eljött a szép húsvét reggele, Feltámadásunk édes ünnepe. Ünneplő ruhákba öltöztek a fák, Pattognak a rügyek, s virít a virág. A harang zúgása hirdet ünnepet, Egy kismadár dalol a zöld rétek felett. Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem, Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten. Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok, Zsebeimbe beleférnek a piros tojások. Én még kicsi vagyok, Verset ezért nem is tudok, De majd jönnek a nagyok, Aztán majd mondanak azok. Locsolni jöttem, nem titkolom, Szép szokás ez, úgy gondolom. Múljon vizemtől a téli álom, Bizony most én ezt kívánom. Ha a hatása múlik is esztendőre, Ígérem, itt leszek jövőre. S nem adok az illendőre, Locsolok kérdezés nélkül, nyakra, főre. E szép ajtón bekopogék, Ha nem bánják, locsolkodnék Öntök asszonyt lányával, Várok tojást párjával. Ha pedig sajnáljátok, Mindjárt porrá áztok, Mert kölni helyett Vizet öntök rátok! Rigmust mondok, Tojást várok, Ha nem adnak, Odébb állok. E szép házba nyitottam, Nefelejcset találtam, Nem hagyhatom hervadni, Meg szabad-e locsolni? Rózsavíz a kezembe, Hadd öntsem a fejedre! Ó, tavasszal újult ékes liliomok, Öntözésre méltó gyönyörű virágok! Már eljött az idő, hogy megújuljatok, A Szentlélek Isten szálljon tireátok. No, ti cimboráim, csuporra, vederre, Adjuk meg a lánynak a tisztet reggelre! Hanem egy szót szólok ezen szép leánynak, Adjon egy pár hímest, Szívből kívánom, kegyelem magának! Szép lányokat kergetek, Az én kölnim permetez. Jó dolog a locsolás! Ide a piros tojást! Itt vagyok, Friss vagyok, Máris sorba állok! Csak egy kicsit meglocsollak, Aztán odébb állok. Húsvét másnapját örömmel köszöntjük, Ha tojást nem adnak, Mindnyájat leöntjük. Íme itt a kölni! Szabad-e locsolni? Adjon a jó Isten, Boldog ünnepeket! Mindenféle jókkal Lásson el titeket. Az öreg nagyapám Ily köszöntőt hagyott, Örvendjetek vígan, Jézus feltámadott. Öröm ez tinéktek, Énnekem és másnak, De én is örülök A hímes tojásnak. Adjanak hát nékem Néhány piros tojást, Hogy jó kedvvel menjek Az utamra tovább. Harangoznak húsvétra, Leszakadt a tyúklétra: Kezdődik a locsolás, Nekem is jut egy tojás. |
|||
