Márton napi "vásár" - 2008. november 11.

2008. november 11-én, Márton napján az óvodásoknak különleges programban volt részük. Az óvónénik mókás jelmezben előadták a Ludas Matyi történetét, majd a kicsik a "vásáron" apróbb dolgokat vehettek. Az óvódások népies, falusias jelmezben voltak.

Mint minden évben Márton-nap körül, idén is megrendezésre került az óvodában a Márton - napi vásár, amire a kicsik és nagyok, nagy örömmel, és várakozással készültek. A gyermekek azért , mert emlékeztek rá, hogy tavaly is milyen jó móka és kacagás volt fenn a tornataremben, és mennyi, mennyi finomság, amit összegyűjtött tallérkáikon vehettek. Az óvónénik pedig azért izgultak , hogy jól sikerüljön a színdarab, amit titokban tanulgattak ,próbáltak , amíg az aprónép éppen sportolt, tanult, játszott, vagy más elfoglaltsága volt. A napi hagyománynak megfelelő színdarabot játszottak el: Fazekas Mihálytól a Ludas Matyit. A gyerekek meglepett arcocskáját látva, már tudták, ezúttal is jól választottak, sőt mi több, jól is tanulták meg és adták elő a darabot, mert azt a fergeteges tapsot, amit kaptak a gyerekektől, bármelyik színház megirigyelhette volna. Külön köszönet minden egyes óvónéninek, és dadusnak, hogy ilyen fantasztikusan helyt tudtak állni a színdarabban is, az óvodai munka mellet. Amikor elült a taps , kezdődött az igazi vásár!
Szörp, és süti, alma, dió, mogyoró , és rengeteg sok szép vásárfia, amit az óvónénik saját kezüleg ügyeskedtek össze, a gyermekek örömére, és amit mind-mind meg lehetett venni a vásáron. Na és utána a tánc! Igazi csűrdöngölős, amit a gyermekek még az ebéd kedvéért is alig bírtak abbahagyni .
Azt hiszem ezt a felhőtlen örömet ezek a gyermekek még felnőtt korukban sem fogják elfelejteni, hiszen már Mikulás is elmúlt, de nagyon sok gyermektől hallottam a mai napig, hogy emlékszel, a szörpi, a süti, a liba, és az óvónéni is olyan, de olyan szuper volt...
(Beszámoló: Molnárné Sovák Hajnalka)