A TAVASZI ZSONGÁS – ÉLEDŐ TERMÉSZET 3 hetes projekt a Méhecske csoportban 2011. március 28. és április 21. között zajlott. Nagyon kellemes élményként zártuk ezt az időszakot! Sok helyen jártunk: virágboltban, kertészetben, parkban, és a Balaton partra látogattunk sétáink során, ahol sok mindent láttunk, tapasztaltunk. A csoportszobában és az udvaron pedig olyan tevékenységekben volt részünk, ami újdonságként hatott számukra. A majdnem négyhetes időszak alatt folyamatosan tájékoztattuk a szülőket a csoportban folyó munkáról. Segítségükkel sokféle virágmagot vetettünk, palántákat ültettünk, rügyező ágakat hajtattunk. Rendszeresen figyelemmel kísértük azok fejlődését változásait. Az első két hétben az évszak változással és a tavaszi növényekkel foglalkoztunk elsősorban. A harmadik héttől már a tavasszal születő kisállatokkal, a tojásból kikelő fiókákkal a délről visszaköltöző madarakkal ismerkedtünk. Közben a Húsvéti néphagyományok is előtérbe kerültek az idő haladtával. Minden hétre az éppen aktuális témához illő meséket, verseket, dalokat, körjátékokat választottunk. Sokat rajzoltunk, festettünk, barkácsoltunk. Rengeteg új technikát kipróbáltunk. A matematikát játékosan ugyan, de nagyon sok oldaláról körbejártuk. Mértünk, számláltunk, saccoltunk, egyenlővé tettünk, párosítottunk, stb. Még a testnevelés foglalkozásokat is a témához kapcsolódó játékos feladatokkal fűszereztük. Az utolsó napokban lázasan készültünk a projektzáró napra, melyre vendégeket hívtunk : a szülőket és a kolleganőinket. Ezen az ünnepen nagyon büszkék voltunk a csoportunkba járó gyerekekre! Hagyományőrző húsvéti locsoló népszokást elevenítettünk fel rengeteg verssel, dallal, népzenével és néptánccal vegyítve – népies ruhában, dekoratív háttérrel kint az udvaron. A műsor után kedvesen kínálták a gyerekek a vendéget a saját maguk által sütött mézessel. Nagyon színes, tartalmas, programokkal teli időszakot zártunk, mely idő alatt mindannyian kellemesen éreztük magunkat, új élményekkel gazdagodtunk. Látrányiné Kiss Gabriella és Szijártó Istvánné óvónők Hivatkozások:"Tavaszi zsongás" projekt - Méhecske csoport - 2011. április 21. |
|||
