Fülemülék/Vukok búcsúja az óvónéniktől

A tanév végén három kedves dolgozójától is búcsúzik az óvoda: nyugdíjba vonul az óvodavezető, Töttösiné Iván Erzsébet - Böbi néni, Vajtai Lászlóné - Zsuzsa néni, a Fülemüle csoport óvó nénije, és Szipola Sándorné - Magdi néni, a Fülemüle csoport dajkája.

Szülői kezdeményezésre és szervezéssel a jelenlegi és régi Fülemüle (régebben Vuk) csoportosok hatalmas titkos meglepetéssel készültek: minél többen jöjjenek el, hogy személyes jelenlétükkel is megköszönjék nekik azt a sok odaadó munkát, szerető gondoskodást, amit életük meghatározó éveiben tőlük kaptak.
Mivel a szervezés teljes titokban, közösségi oldalon, és suttogva, szájról-szájra zajlott, a régi naplókból előkeresett, ismerősen vagy ismeretlenül csengő nevek alapján, csak találgatni lehetett, hogy végül május 20-án délutánra hány régi ovisnak sikerül részt venni a meglepetésben.
Azt, hogy az érintettek előtt titokban maradt a szervezés, az is bizonyítja, hogy a nagy nap előtt nem sokkal Zsuzsa néni úgy döntött, szabadságot vesz ki. Ezért egy kis trükkel kellett őt behívni az óvodába, ahol a hátsó udvaron már gyülekeztek a jelenlegi Fülemülék és szüleik, és régi ovisok, akik egyelőre még az épület mögött bújtak el.
Mindenki izgatottan várta, mikor érkezik meg Zsuzsa néni a szabadságából, majd amint megjelent - abban a hitben, hogy mielőtt aláírja a kitalált „fontos dokumentumot”, még meg kell néznie, milyen „felháborító dolog” történt a hátsó udvaron - és csatlakozott Magdi nénihez (akit nagyon nehéz volt meggyőzni, hogy a megszokott rendtől eltérően a hátsó udvarra kell hozni a gyerekeket uzsonna után), felcsendültek Demjén: Felnőtt gyermekek című dalának bevezető ütemei, miközben a szabadság miatt kényszerűen beavatott Böbi nénit is visszacsalogattuk, hogy megtudja, Zsuzsa néni meglepetése az ő meglepetése is.
Egy-egy szál virággal a kezükben énekelték a gyerekek és szüleik Demjén dalát (ami egyébként Zsuzsa néni kedvenc száma), mely önmagában is megható volt, de az igazi érzelmi sokk akkor következett be, amikor a dal egy megbeszélt pontján előhömpölygött a régi ovisok tömege a rejtekhelyről, és csatlakozott az éneklőkhöz.
A dal végén édesanyja tolmácsolta egy régi ovis szavait, aki nem tudott jelen lenni, majd néhány, mindenki nevében elmondott kedves szó után régiek és mostaniak személyesen köszönték meg egy szál virággal és egy apró, személyre szóló emlékkel az óvó nénik értük tett munkáját.
Mondják, hogy ennél nagyobb ajándékot aligha kaphat az ember egy élet munkájának a végén, de az, akire az akár 20 évvel ezelőtti óvodásai is így emlékeznek, és megteszik, hogy eljönnek és személyesen is köszönetet mondanak, teljes mértékben megérdemli!